Posts

XVIII. Szegedi Borfesztivál

Image
Már az első fesztivál óta járok a Borfesztiválra. Szegeden felnőve láttam amint először csak pár napig tart, majd egy hétig, mostanra már 10 napig. Ez nem csak azért jó, mert így többször ki lehet menni, hanem azért is, mert az elején igen gyakran volt, hogy pont azon a pár napon romlott el az idő. A fesztivál a főtéren, a Széchenyi téren van. Fa bódékba pakolnak ki a különböző bor árusok. A legtöbb pesti hasonló eseménnyel ellentétben nincs belépődíj. Elég nehéz is lenne, mivel egy teljesen nyílt területen van. Ezt igen okosnak találom. Régebben, amikor még Szegeden laktam, előfordult, hogy hazafelé menet megálltam valamelyik árusnál egy pohárka borért. Az idei Borfesztivál már egy egész ünnepség sorozat része. A Klauzál térre, ami a sétáló utcán, a Kárászon van, Gasztroudvart szerveztek és egy színpadon is különböző zenei programokat lehet megtekinteni. A jövő hétvégén pedig a Dóm téren Haditábor lesz, ahol a hadviselés történetéről tudhatnak meg dolgokat az é...

III. Kézműves Magyar Ízek Vására

Image
A vásár Millenáris Park nagy csarnokában került megrendezésre. A hangulat kellemes volt a tömeg ellenére. Bár valahogy jó is a tömeg. Öröm azt látni, hogy ennyi ember érdeklődik a magyar termékek iránt. Először körbe jártam. Több helyen lehetett kóstolni, bár nem olyan sokan, hogy az ebédet pótolja. Így az első kör után leültem a színpad előtt egy tál szürkemarhás gulyással cipóban. Pont jókor, mert  Borbás Marcsi beszélgetett  Vinkó Józseffel, a Magyar Konyha című újság főszerkesztőjével. A múlt héten fedeztem fel a lapot és nagyon tetszik. Végre nem egy recept újság, hanem egy gasztronómiai lap. Ekkora már megtaláltam a standjukat és be is szereztem két ingyen példányt. A férfi is nagyon szimpatikus volt. Abban emlékeztetett magamra, hogy ő is sok mindenről tudott beszélni és emiatt néha elfelejtette, hogy miről is akart beszélni. Főleg az alapanyagok fontosságáról volt szó és a Magyar Konyha  céljairól. Ezután ismét felmentem az emeletre. Már kor...

Neck problems

I've been having a terrible neck and headache for over a month. On Tuesday I felt that my feel of my body was compromised. It happened as I was going to work and I felt really bad. So it was a lot of commotion at work and a colleague took me home. Gizi got me an appointment for Thursday with a doctor. My neck and head are still bad. I'm having a problem with turning my neck as it hurts and sometimes I feel the loss of sensation again.  We'll see tomorrow.

Warmth in January

Image
Today I went to look for a new coat. I'm trying to find something not as fancy as my fur coat. While on the street, I saw some buds on a bush. It was rather warm, I didn't even need gloves. I did get three caps in different colours. Really cute. We ate at a pizza place. It was good with a nice seasoning and it was even at a 50% discount.

2012

Well, it's 2012 now. Will it be the year of doom? We shall see a year from now. This is usually the point when I swear to lose that extra 12 kg I've been carrying around for a while. However, this year I won't. I'm fed up with diets. Instead, I swear to try to be happy. I'm going to be more sociable and mingle. I'm turning 30. I'm going to go for yoga and make an appointment at a kineziologist. I'm not sure how that's going to help, but I need to make changes. Hopefully a year from now I won't be single.

Book about Rome

Image
For Christmas I gave some people my little book that I wrote about my travel through Rome. It looks pretty cool. I had it printed and made out as an actual book. I also posted it online . I hope some people will read it.

Post: Things Fall Apart, Ch.9

Finally posted a new chapter! Being ill and my eyes getting light sensitive didn't help in my progress. Now I have a writer's block. I tried to start the new chapter, but it just felt bad, not inspired at all. I do have some things like health concerns and my 29th birthday on my mind, which is on the 13th. It also occurred to me that perhaps I was getting a bit stuck in the POV of Harry and my next chapter was actually more about progressing Hermione's story. So, I thought of writing a one-shot from Hermione's POV to see her side more. It would be about her life in Malfoy Manor and how she ended up going to the Ball. I already started it a bit, and I felt that it was not bad. So I may complete that before a new chapter.